Egyetlen férfi tudott betörni ebbe a viszonylagos idillbe: Molnár Ferenc, a drámaíró, akinek – legalábbis egy későbbi vallomása szerint – alighanem Varsányi volt élete legnagyobb szerelme. Molnár Ferenc a magyar próza- és drámaírás tudományát egyedülálló biztonsággal művelte. A Széntolvajok irodalmunk egyik legszebb naturalista novellája, Világhírű könyve, A Pál utcai fiúk mestermunka, a Liliom remekmű, a házasság szatíráját A testőr és A farkas című színdarabokban írta meg felejthetetlenül. Joggal vált már életében legendává.  Jelleme ellentmondásos volt, sokan szerették és ugyanannyian gyűlölték. Élete során mindig dúskált a javakban, a világ négy égtája felől dőlt hozzá a pénz.

Korlátlan mennyiségben fogyasztotta a francia zöld likőrt a Chartreuse-t, a Veuve Cliquot-t, a Mumm és a Cordon Rouge pezsgőt. Kifogástalan öltözködését, eleganciáját, charme-ját (ahogy akkoriban mondták) még érdekesebbé tette a jobb szemén hordott monokli. Szórakoztató, sziporkázó szellemessége minden nőt lenyűgözött. Szerette előadni énekszámait saját zongorakíséretével, és kellemes hangjával osztatlan sikert aratott a nők körében. A párbajra mindig kész, romantikus hőst látták benne, ugyanakkor a csípős humorú sikerember gyakran volt depressziós és bizonytalan.

                Egy alkalommal a Vígszínház igazgatósága egy francia komédia megtekintésére és tanulmányozására kiküldte Párizsba két színészkiválóságát, Varsányi Irént és Hegedűs Gyulát. A kiküldöttek Molnár Ferencet, a volt francia tudósítót kérték fel, hogy legyen vezetőjük Párizs és az ottani színházi élet rejtelmeiben. Molnár jól ismerte a várost, el is bűvölte őket tárgyi és helyi ismereteivel. Varsányit elragadta az író elegáns szelleme, nagyvonalúsága és ő maga is megkönnyebbült, fesztelenebb lett, szárnyalt, s szinte lekötelezettjévé vált az írónak, hogy kiszabadította őt megszokott környezetéből.

                 Nem sokkal a párizsi út után, az 1910 januárjában bemutatott A testőr próbáin, (a darabot maga Molnár rendezte) fergeteges szerelem alakult ki Varsányi Irén és Molnár között. A harminckét éves asszony és a vele egyidős Molnár remek párost alkottak. „A botrány A testőr tizenhatodik előadása után robbant ki. Többet nem játszotta el ezt a szerepét.” – emlékezett vissza Bárdi Ödön.²¹ Bálint Lajos, a 20. század első felének neves színházi szakembere, kritikus és műfordító a „Karzat és páholy” című művében. „Egyetlenegyszer – egy hirtelen támadt szenvedélyében – akart kitörni e korlátok közé szorított, merev világból. A nagysikerű íróval való érzelmi találkozása alkalmából. Ez a találkozás talán azt is bizonyítja, hogy lelke mélyén élt valami súlyosan elnyomott vágy, hogy kikerüljön abból a hideg, polgári szenvedélytelenségből, amelyben élt. Ez a hirtelen támadt érzelmi kitörés sajnos olyan nyilvánosságot kapott, a sajtó szenzációvadászainak olyan zsákmánya lett, hogy éppen az ő tiszta lénye ismeretében és védelmében kár volna elhallgatni.”²¹ Bárdi Ödön, a vígszínházi színész-rendező kolléga pedig így ír erről „A régi Vígszínház” című írásában: „Rá kell világítanom arra a háttérre, amely megmagyarázza ezt a történetet. Varsányi Irént, a szegény leányt, a kisfizetésű kezdő színésznőt feleségül vette a gazdag gyáros és földbirtokos, Szécsi Illés. A vidám, temperamentumos lányka egy új világba, egy új légkörbe került, amely kissé hideg és merev volt. Imponált ez a gazdagság a szegény lánykának, elkápráztatta a jólét. Rövid ideig megtagadta kedves énjét, és igyekezett megjátszani az előkelő úrinőt. Ez volt az egyetlen olyan szerepe, amelyben megbukott. Ennek az alakításnak hamar hátat is fordított. Varsányi Irén szerette az urát. Hálás volt neki a kényelmes lakásért, a sok lehetőségért, amely megkönnyítette neki két gyermeke neveltetését: a nagy külföldi utazásokért s a nyelvtanárokért, akik egymásnak adták a kilincset Szécsiék Lipót körúti lakásán. Varsányi tisztában volt vele, hogy ez a házasság mennyi előnnyel jár.”

Molnár

Szécsi

Varsányi

              Varsányi Irén is azt hitte, hogy sikerült megszoknia ezt a miliőt, elfogadni ezt az életet és beletörődni. Hosszú ideig nem észlelte, hogy nem erre az életmódra, életvitelre született. Egyszer csak úgy érezte, hogy ki kell törnie ebből a polgári légkörből. Molnár neki írta és ajánlotta „ Az ördög” című darabját, és „A testőr”-ben is hasonló témát feszeget: az unalmas és féltékeny férj esetét, akitől el kell válni. „A testőr” ősbemutatójának Molnár nemcsak szerzője, hanem rendezője is volt, s oly sokat instruálta Varsányit, hogy az már mindenkinek feltűnt. „A botrány ’A testőr’ tizenhatodik előadása után robbant ki. Többet nem játszotta el ezt a szerepet. Hónapokig nem is láttuk” - írja ugyancsak Bárdi.²² Egy napon a színésznő, hatévnyi házasság után kiskorú (6 és 4 éves) gyermekeit a férjénél hagyta, ő maga pedig édesanyjához költözött a Borz utcába. Bejelentette férjének, hogy házasságát fel kívánja bontani. A házastárs beleegyezett a válásba, de egy kikötése volt, hogy a szerelmesek a bontóper befejezéséig ne találkozzanak. Molnár természetesen ebbe nem nyugodott bele, hiszen annál sokkal hiúbb volt, hogy neki feltételeket szabjanak. Igyekezvén túljárni a férj eszén, Molnár egyidejűleg több szállodában vett ki szobát, hogy zavartalanul találkozhassanak. Ez mégiscsak kiderült valahogy, s a férj óriási cirkuszt rendezett. A napilapok pedig csemegéztek a témán, holott a „finom kis színésznő” „eddigi magánéletéről még a Színházi Élet még a kotnyeles Intim Pista sem írt soha a Színházi Élet-ben, mert nem is írhatott; Varsányinak nem volt olyan magánélete, amelyről a pletykára abban az időben annyira éhes közönség tudomást szerezhetett volna.” ²³

                Molnár Erzsébet, az író húga „Testvérek voltunk” című hiteles vallomásában így emlékezik minderről: „Te messze, egy budai kórházban feküdtél. Én és Irén mentünk ki hozzád: aki otthagyta a családját, hogy a feleséged legyen. Alig tudott a fiáker utat vágni a mély hóban és majd lefagyott a kezem, ahogy a karácsonyfát fogtam. Éppen gyertyácskákat gyújtottunk, mikor telefonhoz hívták Irént. Az ura telefonált neki, hogy a kislányuk skarlátban súlyosan megbetegedett. Lázában mindig őutána kiabál, őt keresi. Kérte, könyörgött, hogy menjen hozzá vissza, haza. Kétségbeesetten búcsúzott el tőled Irén. Magára kapta a kabátját, és zokogva futott ki a szobából. Nem volt többé semminek értelme, az itt hagyott ajándékot, fát: az egész ünnepet a szekrénybe gyömöszöltem. Még a poharát is eldugtam, aminek a szélén a száját mutatta a rúzs nyoma. Megint előtolakodtak az orvosságosüvegek, és kopasz lett megint a kórházszobád. El sem tudtam akkor hinni, hogy a kis Varsányi Irén tőlünk örökre elmehet. Molnár számára ez szégyenletes legyőzetéssel volt egyenlő, mert ő sohasem vesztett, s eddig példa nem volt rá, hogy őt egy nő dobja s otthagyja. Önérzetében bántották meg, s kitört rajta a depresszió. Véletlenül túladagolta az altatószerként használt Veronált, s világraszóló hírként robbant „Az Újság” című lapban, hogy 1911. május 13-án, a Pajor szanatórium I. emeletén, a négyes számú szobában, Molnár Ferenc, a közismert színpadi szerző eszméletlenül lebeg élet és halál között, miután öngyilkosságot kísérelt meg egy nagy adag altatóval. Bródy Sándor – Molnár atyai barátja, aki már maga is többször követett el hasonlót - a szerencsés kimenetelű „öngyilkosság” után frappánsan állapította meg, hogy „Nem komoly ember maga, Feri!  Méreg! Veronál! Ez is öngyilkosság? Nem szégyelli magát? Molnár unottan hallgatta, majd mérgesen felcsattant: „Idefigyeljen, Sándor bá’! Az tanítson engem öngyilkosságra, akiknek sikerült– felelte erre Molnár. Vészi Margitnak, az elvált feleségnek csak annyi volt a véleménye az esetről, s Molnárról, hogy „Nahát, hogy tudott ilyen lármát csapni?”²⁴

                  A szakítást követően, A testőr tizenhatodik előadása után, az író kívánságára Varsányitól elvették a szerepet és Csortos Gyula élettársára Mészáros Gizára osztották. Fedák Sári (a híres Zsazsa) tíz évig várt Molnárra, hogy elvegye feleségül. Ekkor Molnár régi barátnőjének, Dénes Zsófiának azt mondta: „Te azt hiszed, hogy én szerelmes vagyok a Zsazsába? Én Varsányit szerettem, és legszívesebben meghaltam volna, amikor elhagyott.”²⁵

Következő rész: Betegsége és halála

Lábjegyzetek:

²¹ Bárdi Ödön: A régi Vígszínház. Táncsics Könyvkiadó,1957, Budapest, 77. o. (A továbbiakban: Bárdi)

²² Bárdi: i. m. 78. o.

²³ Bárdi: I.m.: 78. o.

²⁴ Molnár Erzsébet: Testvérek voltunk. Magvető Könyvkiadó. 1958. Budapest.

²⁵ Molnár Erzsébet: I. m.