A tizennyolc éves Varsányi Irénke ott volt ugyan az ünnepélyes megnyitó előadás színpadán, de szerepe alig volt több egy statiszta jelenléténél. Veleszületett szerénységére utal az emlék, melyet Szerémy Zoltán így mesélt el emlékező könyvében. „Valamelyik »nagyfejű« színész megkérdezte tőle, hogy ’Hát maga mit játszik, kislány?’... Óh, én még nem játszom semmit kérem, csak részt veszek az előadásban.”12 - válaszolta Varsányi. A kritika azonban észrevette a „rokonszenves fiatal hölgy” -et a sikeresnek éppen nem mondható darabban, de az előadás néhány este után lekerült a színről. Annál nagyobb sikert aratott a négy nap múlva bemutatott A. Bisson: Az államtitkár úr című vígjátéka. Ezt az előadást látogatta meg I. Ferenc József is. Bárdi Ödön, a színháznak ugyancsak alapító tagja emlékeiben úgy emlékszik erre az előadásra, „amely valóban forradalom volt a magyar színészet történetében.”13 Ugyanakkor Bárdi azt a nem gyakran említett tényt is leírja, hogy az első évben „a színházat mégsem látogatta a közönség. Nagy csalódás ért mindenkit [a színház vezetőségét és társulatát, LM. megj.] abban a hitében, hogy a Millenáris kiállítás ontani fogja a vidékről felözönlő embertömeget…de ezek este holt fáradtan a Weingruber asztalai mellett élvezték a bosnyák zenekar kitűnő muzsikáját a csinos fiatal karnagy vezénylésével, akit úgy hívtak, hogy Lehár Ferenc… A színház vezetősége és társulata pedig leste a csodát, várta, hogy mikor fog megtörni a jég? És a csoda egy év múlva elérkezett. 1897. május 8-án színre került a P. Potter Trilby című színműve, de Varsányi Irén ebben sem kapott szerepet…hogy mégis hamarabb érte el az őt megillető helyet…azt Delli Emma házasságának köszönhette, aki egy időre visszavonult a színpadtól. Ekkor eljátszhatta Delli két híres szerepét. Eljátszotta, és Delli Emma két remek alakítása rögtön feledésbe merült. E két szerepben megszületett a nagy színésznő, és Delli vissza sem jött többé a Vígszínházba. A Nemzeti Színházhoz szerződött.” 14
A Trilby címszerepével indult el igazán Varsányi pályája, és ekkor kezdődött el a Vígszínház első korszakát jellemző előadások sorozata, az akkoriban népszerű kortárs francia (G. A. Caillavet, R. Flers, G. Feydeau, E. Labiche) német, angol és olasz (K. Bracco, F. Schönthan, P. Potter és A. Pinero) szerzők darabjainak szériája, melyek olykor frivol, könnyed nőalakjait Varsányi Irén sorra eljátszotta, mégpedig olyan sikerrel, hogy azonnal a közönség kedvence lett. Sajátosan meleg hangszínével, jó mozgásával, finom humorával elevenítette meg e művek jellegzetes nőtípusát: a századelő frivolan könnyed francia (vagy inkább pesti?) polgárasszonyát. Adottságai, művészi ösztöne, alkata pontosan megfelelt az új színházi stílusnak, és a nagyvárosiasodó Pest közönségének, de mindenekelőtt a Kolozsvárról ideszerződő Ditrói Mór művészeti elképzeléseinek. Ditróinak nagy tervei voltak, ugyanis jó érzékkel észrevette, hogy a régi, deklamáló, főként külsőséges gesztusokkal kísért játékstílussal nem lehet a közönséget a színházba csalogatni. Megérezte, hogy az új színházban új játékmodort és -stílust kell kialakítani, az új közönség úgy szeretne szórakozni, hogy magára, avagy inkább a mellette ülőre ismerhessen, miközben nagyokat nevet vagy éppen elérzékenyedik. Amikor Ditrói felfedezte Varsányit, a minden manír nélküli, őszinte természetességet látta meg benne, Varsányi színpadi egyéniségét megfelelő környezetbe is tudta állítani, olyan partnerek mellé, akiktől - irányítása mellett –a fiatal művésznő is sokat tanulhatott, hiszen ezek a színészek. A volt kolozsvári igazgató magával hozta társulata színe-javát, de a színház vezetői szerződtettek máshonnan is ismert művészeket, akikben látták a készséget és a tehetséget az új stílusra. A Nemzeti Színházból áthívták Vízvári Gyulát, a már nem fiatal, de groteszken vonzó, komikusan keserű népszerű és nagyszerű jellemszínészt és feleségét, Szigeti Jolánt, akiket követtek olyan, többnyire már saját szerepkörrel rendelkező színészek, mint Beregi Oszkár, Fenyvesi Emil, Góth Sándor, Hegedűs Gyula, Szerémy Zoltán. Aradról került fel Gál Gyula és Delli Emma. Váradi Antal verbuválta Lánczy Ilkát, Hunyady Margitot, Haraszthy Hermint, Ráthonyi Ákost, Tapolczai Dezsőt, Pécsi Paulát, Nikó Linát (a színház legidősebb színésznőjét) pedig a Városligeti Színkörből emelte ki Ditrói. A különböző helyekről, de egységes elvek és igények alapján válogatott színészek zöme tehát ismerős volt a közönség számára. Varsányi volt köztük a legfiatalabb és – főként a társulat tagjaihoz képest - mindenképpen kezdő. Mégis, a színház emblematikus férfi művésze, Hegedűs Gyula mellett ő lett a színház, sőt az egész színtársulat arculatának meghatározó egyénisége. „Varsányi Irén maga a bűbáj, a vonzó varázs. Fürge, kecses és elbűvölő… Ő az igazi szubrett, pikánsan évődő, de ha kell behízelgően őszinte, emberi.” - írta Magyar Bálint.15A színházvezetés megérezte, hogy az új színháznak és társulatnak egy új közönséget kell magához vonzani, hiszen „A csipkelődő, új bohózati szellemhez új közönség is szükséges. Olyan nézők, akik nem ragaszkodnak már fejedelmek, népszínű-parasztok vagy operettfigurák szerepeltetéséhez, hanem hajlandók lettek végignézni saját osztályuk embereinek cselekedeteit’. Belőlük alakul ki egy évtized alatt a tipikus vígszínházi publikum, a páholyokban ’rózsás, kacér arcok’, ’nagy kalapok’, a férfiakat jelentő ’nagy, fehérfoltos, fekete árnyékok’, ami mind ’egész párizsias’. De lent a földszinten Ferencvárossal bélelt Lipótváros’- amint Laczkó Géza mondja.”16 Ez a közönség valóban hálás a könnyed, pikáns szórakozásért, a színház vezetői azonban nemhiába választották a „Víg” nevet, és igyekeztek is hűek lenni a szó visszafogottabb hangzásához, és megjelennek a színen az ún. középfokú drámák és olykor a tragédiák is. Az előbbit főként H. Bernstein darabjai képviselik, de a színműirodalom máig klasszikus nagyjai is műsorra kerültek, melyek maradandó emlékű Varsányi-szerepeket tartogattak, mint például Anna G. Hauptmann Takácsok-jában, Erzsébet, illetve Flóra Bródy Sándor A dadá-jában és Tanítónő-jében, Olga A.Csehov Három nővér-ében, vagy Szonja a Ványa bácsi-ban.
Reményi László így emlékezik szerepeire: „Bármilyen kis feladatot osztottak rá, a legnagyobb ambícióval, a legnagyobb lelkesedéssel vállalta, mert előtte sohasem az oldalak száma, a szerep nagysága volt fontos, hanem mindenkor a rábízott típus jellemének a megelevenítése esett latba. Egy nagy kiugrása azonban már 1897-ben is volt, mégpedig P. Potter Trilby-jében, „melyben a halálra kínzott fiatal leányt olyan szívbemarkolóan megrendítő erővel alakította, hogy partnere, Fenyvesi Emil emlékezetes Svengalija mellett az ő játéka volt az előadás legnagyobb élménye. Egész Budapest róla beszélt.”17 Az Osztrigás Mici 1899. évi bemutatóján (ez is beugrás volt) pedig egy igazi főszerepben volt alkalma bemutatkozni. Óriási sikerrel, tökéletesen eleget tett közönsége várakozásainak. G. Feydeau meglehetősen frivol vígjátékának címszerepét olyan ragyogó humorral és fölényes szellemességgel játszotta, hogy a huszonegy éves Varsányi egy csapásra a színház vezető színésznője lett.
A korszak magyar drámaírói is rajongással figyelték pályáját. Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Lengyel Menyhért, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Harsányi Zsolt, Fodor László darabjainak bemutatása elképzelhetetlen volt Varsányi nélkül, ha nem egyenesen neki írták a szerepet. (Lásd az Emlékezések – Anekdoták című fejezetet.)
Még az 1910 előtti években vitte színre Bródy Dadá-jában, Erzsébetet, A tanítónő-ben Tóth Flóra alakját, majd a legendássá vált Molnár-szerepet, a Liliom Julikáját. Ezek a színművek a századelő magyar drámairodalmának jelentős, máig élő alkotásai, melyek főszerepeiben Varsányi felejthetetlenül elevenítette meg az üldözött, az ártatlanul szenvedő meghurcolt nőket. Ugyancsak Bródy Timár Lizá-jában egy lipótvárosi szeszélyes leányban mutatott fel egy meghasonlott emberi lelket, A medikus-ban pedig Riza csúnyasága miatti kisebbrendűségi érzését keltette életre mesterien.
Az 1910-es évad nagysikerű Molnár-bemutatója volt A testőr, melyben a színésznőt formáló Varsányi fergeteges sikert aratott. Az előadás izgalmát az is növelte, hogy a főváros jól értesült közönsége előbb-utóbb megtudta, a szerény, visszahúzódó magánéletű művésznőbe a szerző a próbák alatt beleszeretett, és ezúttal Varsányi sem maradt közömbös imádója iránt. De erről később.
Ugyanebben az évben első főszerepe Shakespeare A makrancos hölgy-ének Katája volt, melyben „Mindenkit lenyűgözött … és épp ilyen hatással alakította Goldoni Mirandoliná-jában a csíntalan fogadósnőt. Bernard Show Pygmalion-jában a kis vadóc Liza szerepében valóságos remeklés volt, ahogy játékában az utcai csibészlány átalakult a melegszívű fiatal leánnyá.” – emlékezett rá már idézett munkájában Reményi László. A Varsányinak írt legsikeresebb Bródy- és Molnár-, Heltai és Szomory-darabokat napjainkban is játsszák színházaink. Varsányi emléke ezekben a szerepekben máig kihívás az újabb nemzedék ifjú színésznői számára.
A Színházi Élet című képes hetilap 1915 karácsonyán Varsányi-számot jelentetett meg. Több neves személyt felkértek, hogy foglalják össze röviden véleményüket Varsányiról. Színházi partnere, Hegedűs Gyula így írt róla: „Mert mi ő voltaképpen színpadi művészetében? Az örök asszony. A rejtélyes, örök téma. Pedig ő maga milyen egyszerű, világos, igaz. Bájos, gyengéd, hűvös és forró, együgyű és eszes, őszinte és ravasz, szent és kacér, nyílt és alattomos, hűséges és hűtlen a szerepe szerint, de mindig asszony!”
Heltai Jenő: „Ezerféle asszony mindig a legérzékenyebb asszony, az, akiben leghevesebben lüktet az élet minden öröme és szenvedése. A legnagyszerűbb eszközei vannak a színészkedéshez, és mégis milyen kevéssé játszik. Mennyire kerüli a zajos effektusokat, a fájdalma milyen elfojtott, csak belül égő, a humora milyen keresetlen, természetes. Az egész lénye egyszerű, halk, finom. A művészete örökké friss és üde, mindig megújuló, erős és hatalmas, mint a természet, az élet.” Hevesi Sándor: „Vannak nagy sztárok és vannak nagy művésznők. Amazok mindig másfelé utaznak, és mindig ugyanazt játsszák, ezek mindig egyhelyben maradnak, és mindig mást produkálnak. Azok sok pénzt keresnek, de ezek az igazi gazdagok. Varsányi Irén talán a leggazdagabb.” Karinthy Frigyes: „Ha az volna a kérdés, miért rossz ez vagy az a színésznő, oldalakat tudnék róla írni. De hogy Varsányi miért olyan nagyon jó, nem tudom.” Keszler József, a neves kritikus: „Halk, finom szavától a hamis szerep is emberivé nemesedik.” Kosztolányi Dezső: „Varsányi fő jellemvonása a szerénység. Szerény – mint minden művész - a feladatával, a helyzetekkel, a színdarabokban jelentkező élettel szemben. Ez a szerénysége: a lírája. Ibolyaszerűen tűnik fel mindig a színpadon, kedves rejtőzködéssel, illatos szeméremmel, félénken és a művészi kivitel előtt tiszteletet érezve, habozóan, gyengéden, s hagyja, hadd vigyék őt az események sodró hullámai.” Krúdy Gyula: „Ilyennek képzeli az érett férfi a nőt, akinek tekintetében mindig egy kis harmat csillog, mint nyárutón a falevelek kagylójában.” Nádas Sándor, újság-, próza- és színműíró: „A kiöltözött, ékszeres, lármás Váci utcai nők között ijedten és zavartan járt a kis Varsányi egyszerű bársonykabátjában. Este aztán láttam A táncosnő-ben, a híres sárga ruhában. Mint egy királyi démon, ragyogva, komplikáltan és szemérmetlenül.” Lakatos László író, színműíró: „Varsányi a legnőiesebb tehetsége a magyar színpadnak. Művészete ajándék, jutalom, és nevét egykor úgy fogják említeni, mint Kántornéét és Dérynéét.” Szerémy Zoltán, színész: „Aszínpadon bakfisabb volt, mint egy iskolás lány, vidékibb volt, mint a piripócsi postáskisasszony, előkelőbb volt, mint egy angol lord neje. Otthon háziasabb és egyszerűbb volt, mint bármelyik egyszerű kis polgárasszony. Ki értheti meg ezt a csodálatos egyéniséget?”
A közönség rajongása és a szakma egyértelmű elismerése mellett, Varsányi hivatalos megbecsülése rendre elmaradt. Abban az időben a legrangosabb alkotói kitüntetés, a Greguss-díj volt. A díj jelöltjeként többször felmerült Varsányi neve. Alexander Bernát, a színikritikus és filozófiai író, a Kisfaludy Társaság 1916. január 5-ei ülésén méltatta a művésznőt. Varsányi a színészi önodaadásban még közvetlenebb, egy árnyalattal realisztikusabb – mondotta - (mint a jelentésben előtte említett Márkus Emília), a gonosznak, a beteges izgalomnak kifejezésére, kevésbé erős színekkel rendelkező, igen finom, igen meleg lelke majdnem átlátszik, átsugárzik a testén. Ahol démonibbnak kellene lennie, ott ezzel a többlettel adós marad, amit nem is bánunk, mert ez a démoniság rendszerint homunculus-szagú, az írók, költők tudós receptjei s nem a természet szerint. (Alexander Bernát ezt a megjegyzést a vígszínházi francia és könnyű fajsúlyú darabok női alakjaira értette, amelyeket Varsányi oly sokszor játszott. L.M. megj.) Ekkor a Greguss-díjat Jászai Mari kapta meg. Öt évvel később, 1921-ben ismét várományos volt Varsányi a díjra, ekkor Vojnovich Géza színikritikus-színigazgató méltatta: Egyszerű eszközeivel inkább a nagy, igaz érzések kifejezője, a kacérság, a női gonoszság távolabb esik tőle… Igen finom volt A kék róka szerelmes asszonyában, aki olcsó kacérság nélkül is biztos a maga erejében. Leányos és hidegen előkelő A hattyú hercegkisasszonyában, ebben az igen összetett szerepben, mely az érzéseket csak a jólneveltség és a jó modor leple alatt érezteti. Új arcát mutatta a „Piros bugyelláris” Török bírónéjának szerepében, melyből Blaháné elragadó lényének emléke sugárzott. Varsányi mintegy lefordította ezt a szerepet a maga nyelvére s takaros, pattogó, helyre menyecske volt.” Ám a Greguss-díj névsorába Varsányi mégsem fért bele, ezúttal Márkus Emíliát, a Nemzeti Színház művészét, és Szentgyörgyi István szobrászt jutalmazták.
Kissé késve ugyan, de végül megkapta a hivatalos elismerést, az ún. polgári „Signum Laudis” rendet, melyről Magyar Bálint könyvében elmondja, hogy szép kitüntetés, de erre akkoriban „minden VI. fizetési osztályt elért, a ’nagyságos’ címre jogosult köztisztviselő biztosan számíthat.18
Következő rész: Filmszerepei
Lábjegyzetek:
12 Szerémy Zoltán: Emlékeim a régi jó időkből. Kiadja a Budapesti Színészek szövetsége. 1929. 166. o.
13 Bárdi Ödön: A régi Vígszínház. Táncsics Könyvkiadó,1957, Budapest, 23-24. o. (A továbbiakban: Bárdi)
14 Bárdi: I.m. 73. o. Delli Emmát gróf Keglevich István vette feleségül.
15 Magyar Bálint: A Vígszínház története. Alapítástól az államosításig 1896-1949. Szépirodalmi Könyvkiadó. 1979. Budapest. 33. o. Továbbiakban: MB.
16 Idézi: MB.: 62-63. o.
17Reményi László: Varsányi Irén (1880-1932). A szerző kiadása, Budapest, 1942.
18 MB.: 82. o.
