1932 áprilisában még egyszer, utoljára, egy francia darabban, J. Deval A kisasszony-ában fellépett „egy női abbé szárazságával imbolyog a színpadon tanácstalanul, hit nélkül, mint valaki, akit tévútra vezettek, és most nem tudja, merre jut ki a tévedések aruvimi erdejéből”. Betegségével is már hosszabb ideje küszködött, de lassan közeledett az ő pályáján is az életkor, amikor nehéz választás elé kerül a színész, különösen egy olyan művész, mint ő, akinek egyéniségében és szerepei legjavában is a keresetlen, természetes báj oly fontos volt. Ma már kevésbé, vagy a régi módon egyáltalán nem élnek az egykori „szerepkörök” (a naiva, a hősnő, a drámai szende, a komika, az anya stb.), melyek megelevenítéséhez tanulták a gesztusokat, kifejezésbeli eszközöket, és amit áthágni csak a legnagyobbaknak volt szabad, vagy csak ők voltak rá képesek. Sokáig a közönség sem várt mást, inkább azt figyelte, hogy „adja” azt, amit a szerepköre kínál. Többek között evvel szakított az ún. vígszínházi stílus és ebből tudott kilépni legnagyobb hatással Varsányi Irén. Ám az idősödés mindenkit utolér és a színésznőnek a megszokott szépasszony-szerepkörét előbb-utóbb a női élet egy új szakaszával, az anyának, az idős hölgynek, avagy akár egy nagymamának szerepével kell (kellene) felcserélni. A magyar színháztörténetben ilyen szép szerepkör-váltást tudott megélni pályáján Prielle Kornélia, Blaha Lujza, Berky Lili, Tolnay Klári, avagy a jelen nagy színésznői közül Törőcsik Mari. Csiky Gergely A nagymama című, napjainkig játszott darabját ezeknek a „szépen megöregedett” színésznőknek írta. Biztos siker is volt azok számára, akik eljátszották a főszerepet, és az ma is, és bizonyára még lesz is, amíg lesz színésznő, aki hitelessé tudja tenni ennek a kedves idős hölgynek az alakját.

            Varsányi Irén nem bontakozhatott ki teljes tehetségével a szerepkörváltás idején. Élete utolsó előtti két évében már kevesebbet játszott, de a szerepkatalógus szerint még így is volt több bemutatója volt és egy sikeres repríze P. Geraldy Ezüstlakodalom című darabjában. Bárdi Ödön, a kolléga így emlékszik erre: „Ahogy Ney Dávid, az opera híres énekese sem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy honnan veszi azt a csodálatosan zengő mély hangját, úgy Varsányi sem tudta volna megmondani, hogy milyen hangsúlyt használt annál az egy szónál az Ezüstlakodalom-ban: »A nappalok csak eltelnek valahogy, hanem az esték…«. 1932 tavaszán még kapott két kisebb szerepet, de az évadnak hamarosan vége lett, és 1932 őszén egyre elhatalmasodó epebántalmai a műtét választására kényszerítették. Ezt megelőzően már rendszeresen kezeltette magát panaszai miatt. A szakma egyik kiváló sebésze operálta a főváros egyik legjobb hírű magángyógyintézetében, a városligeti Park Szanatóriumban. A beavatkozás már akkor is rutin műtétnek számított.

 A műtét sikerült, de két nap múlva váratlan komplikációk léptek fel, és 1932. október 17-én Varsányi Irén meghalt. Halála előtt ezt írta férjének:

 Drága Illéském!     

A következő dolgokra kérnélek. Drágám, gondoskodj továbbra is anyámról. Havi 400 pengőt kap tőlem. Eddig még a tavalyi színházi pénzemből ment. Tudom, hogy ez nagy tétel, de hát ezt meg kell tenned, mert hát kihez forduljon. Aztán drágám arra kérnélek, hogy az ékszeremet lehetőleg úgy osszad el, hogy Teri kapja, mondjuk a gyöngyömet, az anyámtól kapott gyűrűmet, gyöngy tűmet. Pali - ha megnősül, és rendes nőt vesz el, és ha ő boldog vele, úgy - kapja az ötágú gyémánt tűmet, a gyöngy gyűrűmet, a sróffülbevalómat. Vera, ha férjhez megy, ha módodban van, adjál neki pár ezer pengőt és a zafír gyűrűmet köves briliánssal. Klári kapja meg az arany retikülömet. Azon kívül drágám légy igazságos a két gyerekhez - Te pedig kimondhatatlanul vigyázz magadra. Isten veled drágám, áldjon meg az isten és köszönök neked mindent.

Irén

 A levél első oldalának kézirata

           Budapesten, a rákoskeresztúri Új Köztemetőben temették el a Szécsi család sírboltjába október 19-én, egy esős szerdai napon. A sírnál Bárdos Artúr rendező-igazgató, Gál Gyula színész, Góth Sándor színész és színészpedagógus, Csathó Kálmán író-rendező, Sebestyán Géza rendező és Roboz Imre, a Vígszínház igazgatója mondott gyászbeszédet.

Sírja az Új Köztemetőben

2003-ban készült emléktáblája egykori lakóházán

Emléktáblájának 2003. évi leleplezésén Hegdüs D. Géza színművész így emlékezett a művésznőre. „Tegnap kimértem, a Vígszínház művészbejárójától a Lipót körút, bocsánat, a Szent István körút 11. számú házig körülbelül kétszáz pici lépéssel lehet eljutni. Elképzeltem magamban azt a finom lényt, Varsányi Irént, aki 30 éven át, mint egy kitaposott ösvényen, próbára vagy előadásra sietett ezen az úton, majd az esti gázlámpák fényébe burkolózva, játék után, ugyanitt, jóleső fáradtsággal hazaballagott. Olyannak láttam, ahogyan Hunyady Sándor lefestette. Mintha szénnel rajzolták volna, könnyedén fogja körül a homlokát fekete haja. A gallérja nyitva, látom finom, kerek nyakát. Olyan sovány, mint egy fiú. Az arcán pajkos mosoly és szűzi komolyság, mintha egy jókedvű suhanc és Lisieux-i Kis Teréz portréjából állították volna össze vonásait. Az ember nem tudja levenni róla a szemét. Megbabonáz a hangja, mosolygása, fiatal szemének fekete csillogása. S egyszerre megértettem Szép Ernő humort sem nélkülöző, a művésznőhöz írt rajongó verssorait:

                                                    Híre az égig is eljut
                                                    Talán még annál is messzebb
                                                    Rólam tudják, hogy Szép vagyok
                                                    Ezzel szemben ő a – legszebb.”